Megszeretni...

Egy édesanya kezdeményezett beszélgetést a napokban. Két csöpp leánykájára mutatva kérdezte véleményem arról, vajon a gyerekek gépeljenek-e. Feltétlen!

A mai élethez nélkülözhetetlen a számítástechnika. Volt ugyan néhány átmeneti generáció, akikre ez csak részben hatott, illetve gondolták, hogy kivonhatják magukat az ilyesfajta tanulásból (ők ma középkorúak), ám a mostani gyerekeknek az iskolai alapkövetelmény része, vagyis nem kerülhető ki. S ha már muszáj dolog, miért ne csinálja kedvvel a gyerek. Ahhoz pedig, hogy bármit megszeressen, már kicsi korában játékként kell kezelnie - a játék jó barát lesz. Sőt: a játék lesz jó barát!

A világranglistát évekig vezető Sean Wrona (US) számtalan versenyen vitte a prímet. Két éves korában már gépelt, talán előbb kezelte sajátjaként a billentyűzetet, mint ahogy stabilan járni megtanult. Gyerekjáték volt neki, szó szerint. A tizenéves fiúk, akik rajonganak a számítógépes játékokért, szintén korán megismerkedtek a klaviatúrával, ropog ujjaik alatt az eszköz. Többjük nagyon szereti hallgatni a betűk kopogását - mint az esőcseppek vihar idején. Mert hogy ők már igen tempósan gépelnek, bármelyikük bajnokká lehetne.

Ahogy ez a kedves anyuka az angolt játékosan adagolja a kicsiknek, úgy tenném én a gépírással. Nagyon aranyos csöppnyi írógépeket lehet kapni, amik esetenként semmivel sem tartósabbak, mint bármelyik más játék (műanyag kiskonyhák, például), és úgyis kinövik, elhasználódik, de ahogy nőnek a gyerekek, úgy kaphatnak komolyabb változatot. Nem minden országban evidens még, hogy a gyerekeknek saját számítógépük van, de ahol ez megoldható, nyilván ez a legideálisabb - a klaviatúrák olcsón cserélhetők.

Azonban ne várjuk, hogy a gyerek feltétlen bele fog szeretni a gépírásba!

Négy gyermekem van, egyikük sem rajong kifejezetten a gépelésért. Van, aki a számítógépért sem. És van, aki megpróbálta, de nem mélyült el a gépírás tudományában. Talán még nem kész rá. Talán én fáradtam el. Talán csak más anyai praktika kell. Én nem erőltettem, mert meggyőződésem volt, hogy szabadon kell választaniuk. De talán túl önző voltam.

A végső döntés a gyermeké lesz. Mi segíthetünk neki a választásban, mi terelhetjük az érdeklődését, bátoríthatjuk, motiválhatjuk, de a döntés végül az övé. És el kell fogadnunk, ha mégsem ezt az utat választja.

Minden szülő a küldetése végén visszatekintve levonja a maga kis tanulságait. Én elhibáztam a nagy szabadságelvűségben azt, hogy nem kellően befolyásoltam őket. Végül céltalan bolyongássá vált a kihasználatlan tehetségük.

Egy kezdő szülőnek nem is lehet jobbat tanácsolni, mint hogy vezesse a gyermek érdeklődését, és a kiválasztott úton legyen következetes, míg a gyermek megtanulja. Aztán már csak rutin kell. Akkor már szeretni fogja. Legyen szó gépírásról, vagy bármi másról.